Olaszország – Anglia döntő
Érdekesen alakult ez az EB döntő. Sajnos a korai gól meghatározta, hogy egy visszafogottabb angol válogatottat láthattunk, akik a biztonságra és a védekezésre törekedtek a mérkőzés nagy részében. Anglia tartani akarta az 1:0-ás vezetést, ezért a 3 belső védőjük mellet a két szélső védővel kiegészülve 5 védővel védekeztek. A támadásaikat túlnyomórészt a hagyományos angol stílus jellemezte.
Az olasz stílust a masszív védekezésből indított kontrák jellemzik. Ennek a mérkőzésnek az érdekessége abban nyilvánult meg, hogy az angolok védekeztek és így az olaszok nem igazán tudták a saját játékukat olyan hatékonyan játszani. Sajnos ennek volt következménye az, hogy szurkolói szempontból nem feltétlen volt annyira izgalmas és lendületes ez a meccs, mint ahogy sokan várták.
Nézzük meg részletesebben a leírtakat!
Az angol stílus jellemezője az előre irányuló játék hosszú labdákkal, gyakran ívelésekkel. Ennek következménye a sok futás és a gyakori fejelő, valamint földön megvívott párharcok. Szélről nagyon gyakoriak a beadások. Az angolok régen úgy gondolták, hogy minél több passzal játszik egy csapat, annál kockázatosabb. Az angolok középpályásai többnyire nem a kis réseket keresik az ellenfél játékában, hanem előszeretettel játsszák ki szélre, ahonnan tömik labdákkal a 16-on belülre érkező játékosokat. Egy tipikus angol játékos 1 az 1 ellen nem fog látványos és bonyolultabb cseleket alkalmazni, hiszen nem a technikán van náluk a hangsúly, hanem a bátor és kemény párharcokon, a jó rúgó- és fejelőtechnikán, a nagy hajtáson.
Nagyon érdekes számomra, hogy habár a Premier League csapatai, főként az erősebbek, nem ilyen felfogásban játszanak, de válogatott szinten mégis megjelenik a hagyományos angol stílus. Jól látható, hogy az angol válogatott játékában továbbra is megjelenik az angol néplélekből jövő játékfelfogás.
És az is igaz, hogy az angol támadók ma már technikás játékosoknak számítanak és többnyire jól cseleznek. Ugyanakkor a kapusaik, védőik, belső középpályásaik játékában továbbra is a régi jól bevált egyszerűséget érzem. Harry Maguire labdás megoldásai jóval egyszerűbbek, mint például Sergio Ramos-é. Luke Shaw, Kyle Walker sem igazán éri el például a brazil Marcelo vagy Daniel Alves technikai színvonalát.
Ezek a stílusjellemzők már rögtön a mérkőzés elején, az angol gólnál is megnyilvánultak.
Ebben a támadásban is gyönyörűen benne voltak az angol stílus jellemzői. Egyszerű technikai megoldások, folyamatosan előre irányuló játék, hosszú labda, magas beadás és ennek befejezése egy szép kapáslövéssel.
Hogy ez mennyire gyakori jellemzője az angoloknak? Elég csak az Ukrajnával vívott mérkőzésükre emlékeznünk, ahol három gólt is szereztek beadásból.
A gól után ahogy telt az idő a háromoroszlánosok tartani akarták a számukra kedvező eredményt. Többnyire egy visszább vont védekezéssel játszottak, hogy véletlen se legyenek üres területek az olaszok előtt amiket kihasználhatnának.
Gyakori jelenetek az angolok mély védekezéséről:
A kiemelt pillanatok gyakori jelenségek volt a mérkőzés folyamán. Ettől a legtöbben bátrabb és támadóbb labdarúgást vártunk a hazaiaktól.
Az angolok labdakihozatalait főként az indítások és a felívelések jellemezték. Ráadásul a tipikus angol támadó páros is megjelent ezekben. Az erős és magas Harry Kane-re felívelik a labdát és a kicsi, gyors Sterling beindulgat az esetleges csúsztatásokra az olaszok mögé.
Másik jelenet:
Egy újabb jelenet:
Ez egészen így ment az olaszok egyenlítő góljáig. A hazaiak összes játékosa a saját kapujuktól 30 méteren belül helyezkedett és egy szögletet harcoltak ki az olaszok.
A gól után az angolok három belső védőről kettőre álltak át, és valamivel támadóbb felfogásban kezdtek játszani.
Az olasz stílust a szervezett védekezésből indított lendületes kontratámadások jellemzik legfőképp. Labdaszerzés után az olaszok előszeretettel teszik fel egy gyors mélységi passzal a labdát egy üresen lévő társnak. Innen sokszor szélre folytatódik a játék, hogy a fellazult, rendezetlen védelmet még jobban megmozgassák, és ezzel megnyújtsák a védők közötti távolságokat. Carlo Ancelotti többször lenyilatkozta, hogy a kontratámadások többségénél alapvető fontosságú, hogy kikerüljön szélre a labda a felsorolt okok miatt. Az így szerzett lépéselőnyt minél gyorsabb befejezéssel próbálják meg fenntartani az olaszok.
A mostani EB-n Ciro Immobile előszeretettel lépett vissza mélységben a belső védők felé. Ebben az esetben ha kimegy vele egy belső védő, akkor üres tér keletkezik, amit megtámadhatnak az olasz szélsők. Ha meg nem mennek vele, akkor szabadon játszhat. Jól megfigyelhető volt, hogy Immobile ezen az EB-n gyakran volt céljátékos az olaszoknál, akire próbálták feljátszani a védők. Ha labdát kapott, akkor jó olasz szokás szerint kitette szélre egy társának és beindult a védők mögé.
Így volt az olaszok elődöntőben szerzett góljánál is.
Ezen a mérkőzésen is előszeretettel próbálkoztak ezzel az olaszok. Labdaszerzés után Immobile azonnal lépett a védők felé és próbáltak abból kombinálni az azzurrik. Ha őt nem lehetett megjátszani, akkor vagy járatták a labdát a védők és keresték az alkalmat a megfelelő mélységi átadásra, amivel az angol középpályások mögé kerülnek. Vagy pedig labdajáratás helyett azonnal szélre vitték ki a játékot és onnan próbálták meg kombinációkkal feltörni az ellenfél védelmét.
Gyakran járatták az olaszok a védelmükben a labdát, ha valamiért nem tudtak kontrázni. De a labdajáratásuk is azt a célt szolgálta, hogy valamelyik visszalépő játékosukat igyekezzenek megjátszani egy mélységi passzal és onnan gyorsan folytatni a támadást.
Egy tipikus olasz kontra:
Az egyenlítő gólig szárazabb és lassabb volt a mérkőzés, mert az olaszoknál volt többet a labda, de nem tudtak lendületesen kontrázni a visszazárt angol védelem miatt. Az egyenlítés után valamivel élvezhetőbb mérkőzést láttunk, mert az angolok jobban kinyíltak és az olaszok is többet tudtak így kontrázni.
A maradék idő már egy kezdeményezőbb angol válogatottal és gyakrabban kontrázó olaszokkal telt el a tizenegyesekig.
A mérkőzés büntető párbajának lövéseit jó arányban már lehetett látni a lövés előtt azzal a módszerrel, amit korábban a Lewandowski cikkben is említettem. A módszer lényege az, hogy ha a lövő játékos támaszkodó lába a kapu fele néz a lövés előtt, akkor középre vagy keresztbe lövi jó eséllyel. Ha a kapu mellé mutat a rúgójátékos támaszkodó lába, akkor a lövő lába felé, a hosszúba rúgja nagy valószínűséggel. Első ránézésre nem feltétlen tűnik jelentős időnyerésnek a kapus számára ha ezt figyeli. De azon játékosok ellen akik kivárnak az utolsó pillanatig és a kapus mozgását figyelik, sok más lehetősége nincs a hálóőrnek.
Két olasz játékosnál nem lehetett előre látni ezzel a módszerrel a rúgás irányát, Berardi-nál és Bernardeschi-nél.
Nézzük meg a büntetőt hibázó angol játékosokon a leírtakat.
Végeredményben ezen a mérkőzésen is jól látható volt a két nemzet futballstílusa közötti különbség. A csapatok játékában továbbra is megjelennek azok a stílusjellemzők, amelyek régen is igazak voltak rájuk.
Legutóbbi hozzászólások