Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a jó cselhez, a szép technikai megoldásokhoz laza csípő- és bokaízületek kellenek. Ezt láthattuk Dele Allitól az Anglia–Tunézia meccs 4. percében meghúzott, védelmi vonalt áttörő passzánál is. 


Felfogásunk szerint a valós szándékunkat a lehető legjobban kell árnyalnunk, hogy megtévesszük az ellenfelünket, illetve a figyelmüket egy lényegtelen területre irányítsuk. Ez a szabály fokozottan igaz, ha az utolsó védelmi vonal áttörésére készülünk, mert az egy kiemelt jelentőségű csapatfeladat.

Dele Alli a labdavezetés irányával már alapból elrejti valódi szándékát, mert a jobb szél felé vezeti a labdát, miközben balra fog passzolni.

Emellett jól látszik, hogy a csípőjével is árnyalja a valódi szándékát, mert még a passz pillanatában sem fordítja arra, amerre passzol, csupán a lába lendül arra, amiből a védők előbb gyanakodnak kapura lövésre, mint passzra.

A csípő kulcsfontosságú a megtévesztő mozgásoknál

Ha jól megfigyeljük, a védők végig a labdás játékost figyelik, a szélső játékos a látóterükön kívül helyezkedik. 

Alli passza annyira meglepően hat a védőkre, hogy a passz után jelentős idő elteltével kezdenek el csak sprintelni a szélsőre a belső védők, mert nem hitték volna, hogy ebből passz lesz, és azt sem, hogy ott van valaki.

A világ legjobb támadói több eszközt is használnak valódi szándékuk árnyalására. Ha érdekelnek ezek a technikák, akkor gyere el egy edzésünkre. Itt tudsz jelentkezni!

Facebook
Facebook