Nem Lionel Messi volt a szombati nap hőse a világbajnokságon, kihagyott egy tizenegyest Izland ellen, Argentína csak ikszelt a szigetországiakkal (1–1), és elég jelentős „hátrányba került” a péntek este brillírozó Cristiano Ronaldóval szemben kettejük évek óta tartó „külön meccsében”.
Egy viszont biztos, az argentin klasszistól – a játékát elemezve – mindig lehet bőven tanulni.
Ezúttal egy olyan mozdulatsor két elemét boncolgatjuk, amely igen jellemző Messire.
1. Emeld fel a lábad a labda mögött!
Az alábbi videóban Messi a védővel szemben áll, a lába a labda mögött van – kissé felemelt helyzetben. (Kevés játékos csinálja így, a lábuk ilyenkor a földön van többnyire.)
Pedig akik így csinálják, azok ilyen esetben szinte soha nem veszítenek labdát. Gondoljunk bele, miért kulcsfontosságú az a momentum, hogy fel van emelve a támadó játékos lába.
Ha megmozdul a védő, akkor Messinek nem kell megemelnie a lábát, nem kell a labda mellé helyeznie, és eltolnia, miután érzékelte a védő bemozgását, hanem csak el kell tolnia a labdát, és így rengeteg időt spórol.
Lényegében ez Messi egyik nagy zsenialitása. Ha felemeli a labda mellé a lábát, akkor mindig előnyben lesz a védőhöz képest.
Mivel ennél a szitunál nem támadta meg a védő, így Messi hirtelen ritmusváltással elindult befelé, hogy kapura lőjön. De mivel a védő nem támadta meg Messit a megtolás előtt, így nem került hátrányba, és tök jól felvette Messi sebességét.
Az argentinnak itt jött a másik okos húzása!
2. Lökd meg egy picit a védőt, hogy előnyt szerezz!
Kitette a védő felé a kezét, hogy távol tartsa, de nem csak kitette, hanem egy kicsit meg is lökte vele a védőt. Épphogy látszik a mozdulat, de ezzel a lökéssel azt érte el, hogy a védő lelassult, mert őt visszafelé vetette a lökés, Messi pedig elrugaszkodott a védőtől ezzel a mozdulattal, plusz mozgási energiát kapott, tehát egy picit felgyorsult.
Ha jól megnézzük ezt a pillanatot, akkor látjuk, hogy a lökés előtt fél méterre volt tőle a védő, a lökés után meg két méterre, és így nem tudott belevetődni sem a lövésébe.


Összegezzünk, és nézzük meg, mit tudunk tanulni Messitől
Lionel Messi két Neofoci-elvet használt ebben a szituációban.
1. Ahogy közeledik a védő, egyre kisebbeket tolj a labdán. Ha két méternél közelebb van, akkor a lábad legyen emelt helyzetben a labda mögött, mert így mindig gyorsabban fogsz a labdához érni, mint a védő.
2. Ha a védő felvette a sebességed, akkor érj hozzá kézzel és lökd ki magad, amivel a védő egy kicsit megtorpan és lelassul, míg Te felgyorsulsz ezzel és teret nyertél.
Ezek nagyon apró részletek, de én ezeket szeretem és kollégámmal oktatjuk is a Neofutball edzésein.
Messi ezeket már használja, mi pedig segítünk, hogy Te is beépítsd a játékodba. Ha szeretnél több trükköt is tudni a területnyerésre, akkor várunk edzéseinken. Ha ma jelentkezel a neofutball.hu oldalon, a jövő héten már jöhetsz is hozzánk gyakorolni!
Legutóbbi hozzászólások