De akkor hol bujkálnak?

Legtöbben egy sötét, rideg és magányos börtönben. Az a legérdekesebb ezekben a zárkákban, hogy a játékosok börtönőrei nem mások, mint saját maguk. Ezek az őrök keményebbek a megszokottnál. A legtöbb esetben nagyon szigorúan és kíméletlenül ítélnek, nem hagyva teret a legnagyobb sikereiknek sem, ha csak egy jelentéktelenül apró kis hiba is volt a cselekedetében.

Nagyon sok olyan játékossal találkozom, aki ha egy apró hibát is követ el, máris hihetetlen mérges önmagára. Olyannyira, hogy a dühétől nem tud tisztán gondolkodni, minden izma befeszül, és onnantól kezdve esélye sincs jó és könnyed megoldásra, mert ez feszült gondolatokkal és feszült izmokkal egyszerűen nem megy.

Ilyenkor előfordul, hogy föladják az egész edzést és lemondanak magukról, akár haza is mennek mély szégyenérzettel a szívükben.

Vagy a másik általános dolog, hogy még nagyobb sebességgel, még nagyobb dolgot akarnak csinálni. Csak hát ez befeszült, ideges állapotban nem fog menni…

Ez kb. olyan, mint amikor valaki még csak az elindulást gyakorolja egy kocsival. Lefullad, erre idegességében kitalálja, hogy most padlógázzal indul el, és Budapesttől egészen Velencéig így fogja tolni. Nem fog menni! Illetve de, az első fáig kb…

Eddig a 15-16 év fölötti játékosokra gondoltam. Az említett két példa, a hiba utáni feladás vagy befeszülés leginkább gyerekkorra vezethető vissza. Azokra az időkre, amikor a gyerekekben szüleik, edzőik, tanáraik nem a jót és a szépet látták meg, hanem a hibákat. És ez bizony egy egész életre hat ki, nagyon nehéz később ezt teljesen elengedni.

Nagyon sok játékosnál megfigyelhető, a „Nem vagyok elég jó.” belső érzés. Ezt Sz. Nagy Tomi barátom jobban le tudná vezetni, hiszen ebben Ő a spíler, de azért annyit hozzáteszek, hogy ha a gyerekekben a hibát és a rosszat látjuk meg, akkor az út egyenesen ide vezet.

Ezt csak azért írtam le, mert a segíteni akaró, és a gyerek életére a megoldást mindig tudó felnőttek zárják börtönbe a gyerekeket legtöbbször. Igaz, idővel, ha a felnőttek el is tűnnek az életükből mondjuk 23-25 év környékén, valahogy a börtönőri szerepet átveszik maguk a játékosok. Nehéz ebből kilépni ám. Hihetetlen sok beszélgetéssel és a jó meglátásával tudjuk innen kirántani a játékosainkat!

Szóval a válaszom az, hogy itt vannak köztünk a világklasszisaink, de csak ritkán mutatják magukat, mert félnek a hibától, és félnek a szidástól, vagy attól, hogy nem lesznek elég jók másoknak.

Higgye el mindenki, nap mint nap látok csodákat az edzéseinken. Nem azért, mert mi bármi olyan nagy dolgot csinálnánk, csupán azért, mert támogatjuk a játékosokat és kirángatjuk őket a börtönükből.

Van olyan 13 éves játékosunk, aki sprintelve csinál olyan cselt, amit a legnagyobb klasszisok is csak állóhelyzetben csinálnak, de ők is kevesen (Ronaldinho, Neymar, Fenomeno). Ez a csel azért inkább álló csel, mert a labdát a támaszkodó láb mögött kell keresztbe húzni és onnan előre pöckölni, mivel lábkeresztezés történik, ráadásul a labdát is irányítani kell, ezt futtában hihetetlen nehéz megcsinálni. És mondom, a klasszisok is álló helyzetben csinálják, de láttam már olyan magyar 13 éves srácot, aki sprintelés közben mutatta be sikeresen, egyszerűen nem hittem el.

Van olyan játékosunk, aki minden egyes magas labdát csakis ollózva hajlandó tovább passzolni, vagy kapura lőni, ráadásul kifejezetten jól csinálja.

A példákat estig sorolhatnám. Mindegyik példában egy közös van. Ahogy visszatérnek a saját csapatukhoz, ott már vagy nem merik megcsinálni, vagy csak nagyon ritkán, mert félnek a hibától, és félnek attól, hogy leszidják majd őket.

Higgyétek el, a magyar világklasszisok köztünk vannak, és nemcsak a gyerekeknél!

Korábban azt mondtuk, hogy lesznek világklasszisaink, de ez így nem igaz, hiszen itt vannak. Csupán bátorítanunk kell őket és azonnal megjelennek!

Zsolnai Gábor cimborám is jelezte korábban, hogy a lesznek világklasszisok duma helyett szerinte a jelen időt kéne használni.

Németh Attila cimboránk, művésznevén Némó a következőt mondta nekünk.: „Azt hiszem, hogy a világsztárok akiket keresünk most is itt élnek közöttünk, most is a futball rendszerében vannak. Ezért én azt írnám a zászlóra, hogy:
Vannak magyar világsztárok! Ez a mondat azt üzeni, hogy nekem mint edzőnek, vagy vezetőnek legalább akkora, ha nem nagyobb felelősségem/lehetőségem van a nap minden egyes percében, hogy csiszoljak a tudásomon, vagy épp egy magyar világsztár gondolkodásán, vagy rugótechnikáján, mert ezen múlik. Mert a figyelem és a törődés, amivel tanítom, bátorítom az a szeretet! 🙂 “

Teljesen igazuk van a srácoknak, és teljesen tudunk azonosulni ezekkel a gondolatokkal, hiszen látjuk minden nap, hogy igenis vannak világklasszisaink!

Amíg élek, én azon leszek, hogy segítsem őket teljesen kibontakozni. Bemegyek abba a rohadt hideg és sötét zárkájukba, kirángatom onnan őket, és bebizonyítom nekik, hogy mire is képesek! Egyszerű dolgom van, mert abban a pillanatban, ahogy ráéreznek a labdarúgás szépségére, már nincs visszaút a sittre, és egyre bátrabban merik ezt megélni a mi foglalkozásainkon kívül is. De ez a folyamat felgyorsítható lenne, és nagyon rövid időn belül jelennének meg a jobbnál jobb magyar játékosok.

És mindezt hogyan?

Pár hete szerepeltünk egy konferencián. Egyértelműen látható az út, hogy hogyan tudnánk a lehető leggyorsabban felszínre hozni a meglévő világklasszisainkat. Kérem nézze meg mindenki, akit érdekel, mert a megoldás benne van a linken elérhető videóban.
https://www.youtube.com/watch?v=azYr1kjtoz0&t=3s

A megoldás bennem van, és Benned, aki most ezt olvasod. Tudunk egymásért élni? Tudunk a játékosainkért élni? Meg tudjuk látni egymásban és a játékosainkban a jót és a szépet? 🙂

A döntés a mi kezünkben van, ne várjunk tovább!

Rózant Janó

#neofutball #vannakvilágklasszisaink