Bár a nyári átigazolási időszakon túl vagyunk, a fenti kérdés szezon közben is érdekes lehet, tapasztalataink szerint a focis szülők számára ez a téma okozza a legnagyobb fejtörést gyermekük karrierje során.
Van egy jó és egy rossz hírünk. A jó, hogy most összefoglaljuk, mit gondolunk mi erről a témáról, ami talán adhat egy kis támaszt ebben a kérdésben. A rossz, hogy az átigazolás körüli bizonytalanság kérdése a játékosok egész pályafutását végigkíséri egészen a visszavonulásuk napjáig. Ezt nem lehet megúszni.
Hogy mit javaslunk mi a csapatválasztással kapcsolatban?
A legfontosabb, hogy mindig a gyerekből, játékosból induljunk ki. Ez talán egyértelműnek tűnik, de sajnos gyakran nem ez történik minden jó szándék ellenére. Ismerjük a mondást: „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.”
Gyakran találkozunk olyan esettel, amikor a szülő azon aggódik, hogy rossz döntést hoz, mert például a leendő edző mondott egy olyan kritikát a gyermekről, amit nem tart helytállónak. Emiatt kétségek gyötrik, azon gondolkodik, hogy bár megfelelt a próbajátékon, de nem viszi oda a fiát vagy lányát, hiszen itt lebecsülik, hamis kritikát fogalmaznak meg róla. Ám eközben a gyerek élvezi az edzéseket az új helyen, az edző biztatja a gyakorlások során, feldobva jön le a pályáról. Ebben az esetben pofonegyszerű lenne megtalálni a helyes megoldást: a gyerekre kell figyelni, mit érez ő, szeret-e ott lenni a csapatnál, kap-e új impulzusokat vagy unja az edzéseket, kijön-e a társakkal. Ha a gyermekünkön azt látjuk, jó helyen van, akkor merjünk bízni benne, és abban, amit ő tükröz felénk, ne húzzuk rá azt, amit mi a felnőtt világ elvárásai miatt gondolunk.
Természetesen fordított eset is előfordulhat, amikor gyerekünket olyan csapathoz készülünk átvinni, ahol nem bánnak jól vele. Ez akkor okozhat leginkább dilemmát, amikor nagyobb klubhoz készülünk az eddiginél, de kiderül, hogy az új edzők nem biztos, hogy segítik majd a gyerekünk fejlődését.
De honnan tudhatjuk, hogy rossz helyre került gyermekünk?
Dolgoztál már olyan munkahelyen, ahol nem szerettél lenni? Végeztél már olyan munkát, amit nem szeretsz csinálni? Ugyanúgy tudtál teljesíteni ezeken a helyeken, mint amikor olyan környezetben dolgoztál, ahol szerettél lenni, olyat csináltál, amit élveztél? Természetes, hogy mindenki jobban teljesít olyankor, amikor élvezi, amit csinál. A gyerekeknél különösen fontos ez. A legfontosabb szempont tehát egy csapattal kapcsolatban, hogy szeret-e ott lenni a gyerek. Ezt javasoljuk kiindulópontnak a döntéshez.
A fentiek abban az esetben biztosan nem valósulhatnak meg, ha a gyermeket nem biztatja az edzője, hanem letiltja az önkifejezésről. Erről Rózant Janó barátom a következőket fogalmazta meg:
„Nagyon nagy különbség van bemutatás és az önkifejezés között. Amikor a játékosokat teljesen megkötik, és csak azt tehetik, amit az edző mond, akkor a pályán csak bemutatják azt, amit kértek tőlük, de az nem belőlük jön, az nem a sajátjuk. Amikor viszont a csapatjáték harmóniában van az egyéniségekkel és megengedett nekik a belső szabadságuk, akkor ebben az esetben a játékosoknak a játék önkifejezéssé válik. Ha bemutatunk valamit, akkor nem önmagunk vagyunk, az nem belőlünk jön, olyankor merevek vagyunk, ha kifejezünk valamit, akkor az belőlünk jön, az a miénk, olyankor lazák vagyunk, valójában csakis ilyenkor lehet igazán értékeset alkotni!
Azokban az esetekben, amikor az edző üvölt, fenyít, megaláz és megköt, akkor nincs mese, el kell jönni.
„Ne cselezz! Ne színezd! Ne bonyolítsd! Csak az egyszerűt! Egyérintővel játssz! Egy-két érintővel kell játszani!” ezeknek a mondatoknak és az ehhez hasonlóknak mind az az üzenete a gyermeked számára, hogy Ne légy önmagad! Ennél súlyosabb szakmai hibáról nem is beszélhetünk, mert egyszerűen nincs. Ezek a mondatok egyéniség gyilkoló mondatok! Minden ilyen mondattal egy lefejezésnek vagy a tanúja, ahol éppen kivégzik a gyermekedben lakozó alkotó vágyat. Ezt tilos tűrni, mert elveszik a gyermekedben lévő labdarúgó művész!
Az a jó oktató, aki segíti a játékosokat, foglalkozik az érzéseikkel és támogatja, bátorítja őket.”
Ehhez csak ennyit tennék hozzá, hogy ma már olyan nagy kluboknál is, mint a BL-döntős Tottenham, a csapatot vezető Mauricio Pochettino a játékosok lelkének ápolását tartja az egyik legfontosabb feladatának. Ha a legnagyobb profiknál ez ennyit számít, ilyen teljesítményt hoz elő, akkor gondoljunk bele, mit adhat a bátorító, érző hozzáállás az utánpótlásban pallérozódó fiataloknak.
A csapatválasztás, csapatkeresés esetében tehát kulcskérdésnek tartjuk, hogy a gyerekből, fiatal játékosból induljunk ki. Nagyon fontos persze, hogy kihívást jelentsenek az edzések és a mérkőzések, de hiába nagy a csapat neve, presztízse, ha rosszul érzi magát a játékos, nem meri kifejezni önmagát a pályán, akkor nem fogja tudni előhozni magából azt, ami benne van.
#neofutball #lesznekvilágklasszisaink
Legutóbbi hozzászólások