Az előző cikkünkben bemutattuk, hogy az ember a lélek (érzelmek), szellem (gondolatok) és test (fizikai megvalósulás) hármasságából tevődik össze, és ezen belül is a lélek a kiindulópont, összetartóerőként hat.
Ha a céljainkat kergetjük, akkor sokszor nem éljük meg az érzelmeinket, és szenvedve rohanunk át az életünkön. Már gyerekkorban azt tanuljuk meg, hogy nem kell élvezni az életet, csak szenvedve küzdenünk a száraz célokért, mert különben értéktelenek leszünk.
Szent-Györgyi Albert világhírű Nobel-díjas tudósunk azt mondja, hogy amivel foglalkozunk, azt nem csak csinálni kell (fizikai megvalósulás), nem csak tudni kell (szellemi tér), hanem azt a dolgot át kell élnünk. Vagyis szükségszerűen meg kell élni az érzelmeinket is a másik két terület mellett, mert csak akkor tudunk élni, ha teljes emberként (lélek, szellem, test) vagyunk jelen.
Szeretjük-e csinálni azt, amit csinálunk? Vagy csak a végét szeretnénk majd?
Átéljük-e nap mint nap, amit csinálunk, felleljük-e benne a boldogságunk?
Gyermekeink megélik-e mindennap a boldogságot és a szeretetet?
Nagy kérdések ezek…
Legközelebb arról írok, hogy a cél milyen kapcsolatban is van az álmokkal. Tarts velünk és írd meg a véleményed! 🙂
Előző cikkeink a témában itt olvashatóak:
Álom & cél. Küzdj, harcolj és szenvedj! Biztos ez a jó út?
ÁLOM & CÉL 2. A sétáért sétálsz? Vagy azért sétálsz, hogy meglegyen a napi 10 000 lépésed?
ÁLOM & CÉL 3. A cél önmagában befeszít, mert nem a teljességből jön!
#neofutball #vannakvilágklasszisaink
Legutóbbi hozzászólások