Előző két cikkünkben (első cikkünket itt, a másodikat itt olvashatod el) azt fejtegettük, hogy ha a játékosaimtól azt kérem, hogy legyen jó az első labdaérintésük, vagy egy rossz megoldás után megállapítom, hogy rossz volt az első érintése, akkor semmit sem segítettem a nekik, és jó eséllyel csak fölösleges feszültséget keltek bennük. A fő probléma az, hogy általában mindenki elmondja, hogy milyen fontos az első érintés, csak hát senki nem fejti ki, hogy mire is gondol pontosan. Így a szakember és a játékos elbeszél egymás mellett, amiből feszültség lesz.

De ami még ennél is nagyobb probléma, hogy sérthetetlen szentírásként hirdetjük az első érintés fontosságát, ezt kiemelten kezeljük úgy, hogy a játékos egyéniségét ennek alárendeljük. Miközben pontosan fordítva kellene. Hiszen ugyanabból a játékhelyzetből a játékosok ugyanazt a végeredményt ki tudják hozni, csak más-más utakon.

A játékosok egy idő után már annyiszor hallják az első érintést az oktatójuktól, hogy kb. sejtik, mire is gondolhat, de nem tudják pontosan. Legtöbbször a játékosok arra a következtetésre jutnak, hogy ne válasszanak bonyolult megoldást, csak az egyszerűt, és akkor nem lehet olyan nagy baj. Ebben az esetben az edző a saját gondolatait erőltette a játékosra, és a játékos egyéniségét elnyomta. Miközben a cél pontosan az lenne, hogy a játékosok egyénisége ki tudjon bontakozni, majd ki tudjon teljesedni.

A játékosok egyéniségét pontosan fel kell térképezni, meg kell nézni, hogy milyen technikákat szeretnek használni labda nélkül, a labda megszelídítésekor, labdavezetéskor, cselezéskor és a labda továbbításakor, stb. Ezek pontos ismerete után azt kell megtanítanunk, hogy hogyan tudja direkt az ő kedvenc helyzeteit kialakítani. És nyilvánvaló, hogy az első labdaérintéseit is ez alapján kell kiválasztanunk és sikeresre, látványosra csiszolni.

Nézzünk pár példát, hogy a különböző világklasszisok hogyan szelídítik meg a labdát, amikor mögöttük van a védő és mögéjük akarnak kerülni.

Dennis Bergkamp előszeretettel használt azonnali lefordulásokat első érintésként, ha mögötte volt a védő.

Luka Modric sokszor oldalra veszi át a labdát első érintésként, ha mögötte van a védő. Ennek az a következménye, hogy Modrichoz képest a védő oldalról fog érkezni, amely szitukban ő kifejezetten erős.

Az igazi Ronaldo. Mindenki tudja róla, hogy ő a biciklicselek királya. Ezeket a cseleket szemből érkező védő ellen érdemes csinálni. Ha valaki el szeretné érni, hogy szemből tudja rávinni a labdát a védőjére, akkor nagyon lényeges a labda nélküli mozgása. Vagy alapból visszább kell helyezkedni a védőhöz képest, vagy egy lökés, megtévesztő mozdulat után kell visszalépni, amivel teret alakít ki magának. Ez TV-s meccseken sokszor nem látszik, hiszen a kamera mindig a labdát veszi, pedig a lényeges dolgok labda nélkül dőlnek el a legtöbbször. Ronaldo első labdaérintéseivel szembe fordul a védőjével, hiszen ha innen érkezik felé a védő, akkor máris nyomhatja a világhírű biciklicseleit, amikkel megállíthatatlan volt.

Romário előszeretettel oldotta meg esernyőcsellel, átemelésekkel az olyan helyzeteket, amikor magas labdát kapott és a közelében volt a védő. Az ő első érintése gyakran egy felfelé irányuló átvétel volt, amiből esernyőcselt tudott rúgni. Extrém megoldásnak tűnhet, de valójában ezzel a megoldással érjük el azt, hogy a lehető legjobban elkerüljük a fizikai kontaktot. Ezt egyébként gyakran láthatjuk más brazil játékosoktól is, hiszen ők nem szeretnek ütközni, nem szeretik kőkeményen a labdát fedezni, hanem a párharcmentes játékot csípik.

Mind a négy világklasszis játékosnál hasonló játékhelyzeteket mutattunk be. Vagyis éppen labdát kapnak a társuktól és a védő mögöttük van.

Jól láthatóan más-más helyzeteket alakítanak ki az első labdaérintésükkel, de mindig olyat, ami nekik a legjobb, ami belőlük jön. Bergkamp egyből lefordul, mert ő belőle ez jön. Modric eléri az első érintésével, hogy oldalról jöjjön rá a védő, mert ebben a helyzetben ő nagyon jól cselez. Ronaldo az első érintéseivel mindig szembe fordult a védőjével, mert ő ezekben a szituációkban megállíthatatlan volt.

Azt hiszem, hogy jól láthatóan sikerült bemutatnunk azt, hogy az első érintés a játékos egyéniségétől függ, és az a helyes, ha edzőként, szülőként nem a saját gondolatunkat erőltetjük rá, hanem a benne lévő szikrát lobbantjuk be, és tesszük megállíthatatlanná.

Romário első érintéseiben az az érdekes, hogy ha valaki ezt megcsinálná a magyar pályákon, akkor jó eséllyel azonnal lecserélnék és leordítanák, hogy mit szórakozik. Romário szórakozott és világklasszis lett. Ráadásul nagyon is logikusak az ő megoldásai…

Szóval még mindig az első érintésre figyeljenek a játékosaink? Vagy esetleg arra, hogy mi jön belőlük?

Rózant Janó

#neofutball #lesznekvilagklasszisaink

Facebook
Facebook